Esküvői fotós szolgáltatások

Gyakran nem könnyű kihámozni egy-egy honlap, vagy ajánlat alapján hogy mely esküvői fotós szolgáltatások azok, amit a fényképész kínál. Megpróbálom összefoglalni tömören, mit kínálok én.

Esküvői fotós szolgáltatások , avagy mire számíthattok a velem való együttműködés során?

Amit kínálok, nagyon egyszerű!

Riportfotózás a Ti esküvőtök napján. Az esküvőt követően rövid időn belül – egy nem nyilvánosan elérhető – internetes fotógaléria segítségével máris megtekinthetőek a képek. Az elkészült fotók rendszerezve dokumentálják az esküvőn történteket. Ez megkönnyíti a képek kiválogatását is, hiszen bármikor nézegethetitek a képeket, akár már a nászúton is egy internetes kávézóban.

Az esküvői képeitekből készült fotógalériát elküldhetitek barátoknak, ismerősöknek, anélkül, hogy a képeket email-en kellene továbbítanotok.

Egyszerre két fényképező géppel dolgozom. Ennek köszönhetően a közeli és távolabbi események egyaránt megörökítésre kerülnek. Nem kell továbbá a technika ördögétől sem félnem, hiszen mindenből van tartalék.

Személyes találkozó, referencia-anyagok

esküvői fotókönyvek készítéseEgy találkozó alkalmával megtekinthetitek referencia-anyagomat, kezébe vehettek egy olyan esküvői fotókönyvet, melyhez hasonlót a Ti esküvői fotóitokból is készítek majd.

A könyvet kezében tartva sokkal mélyrehatóbb benyomást tesz az érdeklődőkre, mintha az interneten nézi meg valaki a fotókönyv lapjainak illusztrációit.

A találkozó alkalmával megismerjük egymást, lehetőség nyílik az igényeinek, elvárásaitok részletes ismertetésére. Számos kérdés szokott felmerülni. Ezeket egyeztetni, email-en megválaszolni meglehetősen hosszadalmas lenne. Ezért a leggyakrabban felmerülő kérdéseket és válaszokat összegyűjtöttem.


Előzetes, ismerkedő fotózás

Ez a szolgáltatás Magyarországon is egyre kedveltebb esküvői fotós szolgáltatás, az esküvőfotósok és a párok körében egyaránt.

Az ismerkedő fotózás célja, hogy a jegyespár az esküvőt megelőzően közelebbről megismerkedhessen az esküvői fényképésszel. Szinte egész nap a nyomotokban lesz, nem mindegy, hogyan viszonyultok majd egymáshoz.

Az is kiderül továbbá, milyen eszközökkel dolgozik, és – a legfontosabb – milyen minőségben.

Lehetőséget kínálok Számotokra is, hogy a megbízást megelőzően meggyőződjetek az általam nyújtott szolgáltatás, és az átadásra kerülő képek minőségéről.

 


Készülődés fényképezése

Gyakran felmerülő igény a menyasszony és/vagy a vőlegény készülődésének megörökítése.

esküvői fotós szolgáltatásokAz esküvői ruha, cipő, egyéb kellékek fényképezése, az utolsó pillanatok a szülői házban, leánykikérés. Számos megható pillanatnak vagyunk ilyenkor tanúi, melyeknek emlékét érdemes megőrizni.

Számos esetben ezt a szolgáltatást külön díj nélkül kínálom.


Beállított képek készítése

A beállított – más néven kreatív – képek készítése a legtöbb jegyespár számára a kiemelten fontos. Általában ez az esküvői fotós szolgáltatás a legfontosabb minden pár számára.

Ezért a kreatív fotózásra külön hangsúlyt fektetek. Nagyon fontos a megfelelő helyszín kiválasztása. Ez lehet a szabadban, műteremben, egy exkluzív szállodai környezetben.

A jegyespárok által kedveltek azonban a szokásostól merőben eltérő helyszínek is. Készítettem már emlékfotókat repülőtéren, vagy a régi Csepeli Vas és Fémművek gyárterületén is.

A helyszín kiválasztásakor sok szempontot érdemes figyelembe venni. Fényviszonyok a fotózás időpontjában, egyéb rendezvények a fényképezés közvetlen környezetében. Naplemente előtt érdemes a szúnyogokat is belekalkulálni, mint befolyásoló tényezőt! 🙂

Éppen ezért szívesen segítek kiválasztani a megfelelő helyszínt. Az időpont előtt néhány nappal érdemes a helyszínbejárásra időt szakítani. Amennyiben igénylitek, veletek tartok.

Előre megbeszélhetjük a fotózás menetét, egyeztethetjük az elképzeléseket. Ezzel sok időt megspórolhattok az esküvő napján. Éppen elég feszes szokott lenni az időbeosztás, és több idő marad a fényképezésre. A kreatív fotózással kapcsolatban a gyakran felmerülő kérdések között találtok még információt.

A másik nagy kérdés: mi történik ha a tervezett időpontban alkalmatlan az időjárás a kültéri fotózásra? Van megoldás.

Fényképezés a szertartás(ok)on

Gyakran látni szemcsés, “agyonvakuzott röntgenképeket”, melyen az egész háttér sárga (vagy teljesen sötét), a bőr színe pedig bíbor színekben pompázik. Az arcbőrön emellett “kiégett” foltok láthatók. Ezeket a hibákat utólag már nem lehet a digitális fotólabor eszközeivel sem kijavítani.

A megoldás a megfelelő technikai eszközök használata. Az általam használt szerkentyűk a fenti körülmények között is kiváló minőségű képek készülnek.

Eszközparkomat folyamatosan fejlesztem, és segítségével minden körülmények között képes vagyok fényképezni.
Ez alól a szakadó eső kivétel, de ekkor Ti sem akarnátok a kamera elé állni.

templomi esküvői kép


Vacsora, lakodalom, menyecsketánc

Nyitótánc, játékok, menyasszony- és menyecsketánc. Mivel az általam nyújtott szolgáltatás nem óradíjas, ezért pontosan addig dolgozom, ameddig szükséges.

A bulik hangulata akkor jó, ha szinte semennyi fény sincs. A fotós kedve pedig ekkor nem annyira jó. A legjobb objektív és fényképezőgép sem alkalmas a töksötétben való fotózásra.

Ha sötét van a helységben akkor is lehet hangulatos képeket készíteni, de ehhez vaku szükséges. Ha már vakuzunk akkor ezt is lehet úgy tenni, hogy visszaadja a helyszín és a buli hangulatát.

bulifotó

Papírképek készítése a helyszínen

Igény esetén lehetőség van paszpartuzott papírképek készítésére még a lakodalom ideje alatt!

a helyszínen készülkt képEnnek köszönhetően ön már a vendégek távozása előtt átnyújthatja számukra a kiválasztott képeket!

Fóliázott felület védi a fényképet a felületi szennyeződésektől. A kép egy postára adható levelezőlap formájában is készülhet. A hátsó oldal megcímezhető, és üzenet is írható rá.

Ti is meglephetitek vendégeiteket távozáskor egy fényképpel köszönetkén, vagy elküldhetitek kedvenc esküvői fotótokat levelezőlap formájában az esküvő után!


A kész anyag átadása

A digitális képek száma nem árfüggő, tehát minden esetben minden jól sikerült képet átadok.

Az egész anyag végső formába öntve:

  • dvd borítóvalMinden digitális kép, válogatás, utómunka és rendszerezés után egy felület-nyomtatott DVD lemezre kerül kiírásra. Ezt egyedi borítóval látom el.
  • Az elkészült képekből egy internetes fotógaléria készül annak érdekében, hogy Ti és a kedves érdeklődők néhány napon belül megtekinthessétek a képeket. E galériát saját tárhelyemen teszem elérhetővé. Ez a szolgáltatás három hónapig ingyenes. A fotógaléria nem publikus, tehát csak az láthatja, aki rendelkezik a hozzáférési adatokkal.
  • Az általalatok kiválasztott papírképek egy ajándék fotóalbumban kerülnek átadásra.
  • Külön rendelésre a legszebb képekből exkluzív kivitelű fotókönyvet készítek. A lapok tartalma teljes egészében kézzel, sablongeneráló program nélkül készül. A könyvek több példányban rendelhetőek, így ajándékul is szolgálhatnak, például szüleitek számára.dvd, fotókönyv
  • Rendelhető továbbá:
    – köszönő ajándékok,
    – DVD slideshow
    – nagyítások különböző méretben

Esküvői fotókönyv

A legszebb fotók egy exkluzív fotókönyvben … Nos, ez egy igazán méltó megjelenési forma legszebb esküvői fotóitok számára!

esküvői fotókönyvAz elmúlt években jött divatba az ESKÜVŐI FOTÓKÖNYV. Többféle kivitelben megrendelhető.

Egyedi megjelenésű lapokkal, exkluzív  esküvői fotókönyvet készítek számotokra. Ebből sohasem készül két egyforma példány.

Egy ilyen könyv méltó ajándék szüleitek számára is.

Bővebb információ az “esküvői fotókönyv készítés” oldalon.

Információk egyéb esküvői szolgáltatásokról

4 hozzászólás a(z) “Esküvői fotós szolgáltatások” című bejegyzéshez

Szia,
Szeretnék árajánlatot bekérni tőled az esküvői fotózásra.Jövő augusztusba lenne, a helyszín még nincs meg pontosan.Tetszett ez az egész napos fotózás(készülődés fényképezése,előfényképezés,stb.)

Előre is köszönöm,várom a válaszodat.

Üdvözlettel:
Balogh Claudia

Kedves Claudia!
Privát üzenetben küldöm hamarosan az ajánlatot.

Szia!

Érdeklődni szeretnék, hogy egy 2014 szeptemberében szombati napon tartandó egésznapos esküvői fotózás mennyibe kerülne?

Üdv,
Andrea

Hozzászólás a(z) Érczi László esküvői fotós bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük